IC Ranch

Egyszerűsített mobilra optimalizált változat

Az amerikai QUARTER HORSE (qh) lófajta
 
Az amerikai quarter horse fajtát Amerikában – a westernlovaglás hazájában –tenyésztették ki.
A fajta alapját főleg a spanyol hódítók által Amerikába bevitt lovak, és azok  leszármazottai alkották. Ezeket a lovakat a hódítók harcra és utazásra, a letelepedett gazdálkodók elsősorban szarvasmarhákkal folytatott munkára használtak. Az idők folyamán más, főleg európai bevándorlók által magukkal hozott lovak is behajóztak az újvilágba. Így kerültek be többek között az ír és francia finomabb hidegvérű fajták, valamint az angol melegvérű lovak is. A meglévő lóállományok pedig keveredtek egymással.
Mivel a speciális marhával való feladatokhoz különleges „marha-érzékkel” (cow sense) rendelkező lovakra volt szükség - e tulajdonságokra irányulóan – hosszú, több mint ötven éves szelekciós tenyésztési folyamat ment végbe. Ám a fajta fejlődését nem csak a munkára való felhasználása alakította, hanem az angol bevándorlók által meghonosított lóversenyek is. A versenyteljesítmény és a gyorsaság fokozására Angliából importáltak angol telivér versenylovakat, amiket a már meglévő állománnyal kereszteztek.
Ezek a versenyek két ló között, rövid távon, ¼ mérföldön dőltek el. Ezekről a gyorsasági versenyekről kapta a fajta az  elnevezését is. A qh volt a „negyed mérföldes ló”, röviden csak quarter horse. (1 mérföld =402,336 m)
A qh fajta rövidtávon a világ leggyorsabb lova!
A munkára és a gyorsaságra való szelekció együtteseként kialakult egy sokoldalú, könnyűlovaglású robbanékony munkaló típus, amit 1940-től az Amerikai Quarter Horse Tenyésztők Egyesületének megalakulásától hivatalosan is fajtának nevezhetünk.
 
Ma a qh fajtát fajtatiszta tenyésztési eljárással, esetenként angol telivérrel való cseppvérkeresztezéssel tenyésztik. A tenyész-szelekció a versenyteljesítményeken keresztül történik. Úgynevezett vonaltenyészetek alakultak ki, amelyekben a speciális tulajdonságokat megszilárdítottak meg. A tenyésztésnek két fő iránya van, az egyik a  sportlókénti, a másik a versenylókénti hasznosítás.
 
Fennmaradt egy legenda ezekről a versenyekről, az 1800-as évek közepe tájáról, a fajta kialakulásának kezdeti időszakából, amely később a qh faja mitoszává vált.
A történet színhelye: McKinney (Texas, USA) egy tipikus amerikai kistelepülés, alig pár tucat házzal:
„A település főutcáján nagy volt a nyüzsgés, mindenki a közelgő, fél Mérföldes lóversenyt várta. Az emberek mustrálgatták a két induló lovat és fogadásokat kötöttek rájuk. Az egyik ló egy tüzes versenyló : Old Monmouth mindenki tetszését elnyerte. Ami nem is volt csoda, hiszen majd ki csattant és sugárzott róla: alig várja, hogy futhasson. Ezzel szemben a másik ló: Steel Dust minden volt, csak nem versenyló! 150 cm-es termetével, hidegvérűekre emlékeztető formájával, túlzott  nyugodtságával, szemmel láthatóan semmi sansza nem volt vetélytársával szemben.
Na és a kora: 12 év! Mit akar egy ilyen „matuzsálem” korú mén egy ilyen versenyen?
A hangulat lassan a tetőfokára hágott. A lovak starthoz álltak. Rajt! És a két ló elindult. Old Monmouth hatalmas ugrásokkal halad, de a kicsi mén ugyan úgy. Amikor a két ló már majd a táv feléhez ér a nagyobb mén zsokéja a pálcáért nyúl, míg a kis mén lovasa semmit nem tesz. És lássatok csodát! Ennek ellenére Steel Dust 3 lóhosszal megveri fiatalabb társát.
A cél után a kicsi mén zsokéja egy éles fordulattal visszafordítja és hirtelen megállítja lovát. A másik mén lovasával elszáguld mellette és eltűnik a fák között.......
A történethez még az is hozzá tartozik, hogy Old Monmouth  versenytávja 1 Mérföld (Kb. 1600m) volt, míg Steel Dust távja negyed Mérföld (Kb. 400m).
Steel Dust elindított egy új irányzatot nyugat Amerika lótenyésztésében, ami a qh fajta kialakulásához vezetett”.
 
Amerikában úgy tartják, hogy a qh a legsokoldalúbb ló a világon! Ennek megfelelően használják – mégpedig eredményesen - az ugrósportban, a militaryban, a díjlovaglásban, a fogatsportban, természetesen a western lovassport valamennyi ágában, galoppversenyeken és a farmok munkalovaként egyaránt. Rendkívül szelíd, nyugodt természete és könnyen kezelhetősége miatt ideális családi ló. Sokoldalúságának köszönhetően, kb. millió  egyeddel ma a világ legnagyobb létszámú lófajtája.
 
A Quarter Horse lófajta sztenderdje:
Összbenyomás : A tipikus qh erősen izmolt, harmonikus felépítésű, 145-160 cm marmagasságú, hátas típusú ló. Rövid felső és hosszú alsó vonallal.
Feje harmonikus, nemes, kicsi és száraz. Ék alak jellemzi. A szemei távolülők, barátságosak, az orr kicsi. Az állkapocs nagyon erőteljes, széles.
Nyaka jól izmolt, arányos, középmagasan illesztett.
Mellkasa jól izmolt, széles és mély.
Válal hosszú, dőlt, lehetővé teszi a szabad mozgást.
Marja hosszú, jól izmolt, nem túl kifejezett, közép magas.
Háta rövid, erősen izmolt, barázdált, erős ágyék és kötés jellemzi; hosszú csípővel. 
Fara a védjegye. Széles, hosszú, barázdált, erősen izmolt. A marral egy magasságú, vagy annál valamivel magasabb.
Lábai relatív rövidek, egyenesek, erősek, szárazak, erős patákkal. Rövid szárak,  hosszú alkarok, erősen izmolt alkar és alcomb, szabályos lábszerkezet jellemzi.
Mozgása jellegzetes, könnyű, puha, léptű. Természetes összeszedettséggel mozog. A megállást és a fordulatokat feltűnő könnyedséggel és egyensúlyban, jól maga alá lépve hajtja végre. Lépésben a hátsó lábak túllépik az elsők  patanyomát.                                                                                                                                                                                                                                 

 

Színe a tarka kivételével bármilyen lehet
Természete rendkívül kedvező, mert kiegyensúlyozott idegrendszerű, könnyen kezelhető, kimondottan szelíd és barátságos. Mindemellett jó munkakészségű. Tehát ideális verseny-, munka- és hobbyló.
 
Miután 1997 áprilisában Magyarországon is megalakult a fajta tenyész egyesülete, az OMMI hazánkban is elismerte a qh fajtát. Ezzel itthon is megnyílt az út a fajta legális tenyésztésére.
 
A quarter horse fajta Magyarországra való bekerülésével lehetőség nyílt az angol telivér fajta más jellegű felhasználására. Ugyanis az angol telivér fajta cseppvérben bevihető a quarter horse fajtába. A keresztezésükből származó utódokat az Amerikai Quarter Horse Tenyésztők Egyesülete előtörzskönyves, vagyis „appendix” quarter horse -ként törzskönyvezi. Tehát mindazok az egyedek, amelyek egyik szülője qh, a másikszülője atv., vagy appendix qh, az AQHA méneskönyvében appendix quarter horseként lesz regisztrálva.
Megfelelő párosítás esetén ezek az utódok általában szerencsésen hordozzák a két fajta legjobb tulajdonságait. Az atv. kitartóságát, gyorsaságát, a qh nyugodtságát, könnyen lovagolhatóságát és robbanékonyságát.
Az appendix qh alkalmas a western lovaglásra, szabadidős lovaglásra, de  ugrólóként, díjlóként, vagy a military sportban is kiválóan megállja a helyét.
Az appendixek versenyezhetnek az AQHA összes hivatalos versenyén, amennyiben az ott felállított követelményeknek megfelelnek.