+36 30 995 66 55    icranch@icranch.hu   Felíratkozás a hírlevélre 

IC RANCH

Szentes - Hungary

EGY KÖNYV, AMELYBEN MINDENT MEGTALÁL A LOVAK EGÉSZSÉGÜGYÉVEL, ÉS TARTÁSÁVAL KAPCSOLATBAN!

Kedves Olvasó!

 

Azon lóval foglalkozó állatorvos közé tartozom, aki nem csak munkája során foglalkozik a lovakkal, hanem hivatásának is érzi ezt.

Hétéves korom óta lovagolok és korábbi szakágamban, a díjugratásban az ifjúsági válogatottságig jutottam. Olyan nagy lovasemberek és edzők keze alatt volt szerencsém lovagolni és versenyezni, mint dr. Bartha László, Galkó Ernő, és Prutkay Zoltán.

Ezzel a múlttal szinte kötelező volt olyan pályát választani, amely kapcsolódik a lóhoz. Én az állatorvosi hivatást választottam és nem bántam meg. 1990-ben kaptam diplomát „summa cum laude” (= kitüntetéses doktori) minősítéssel és Köztársasági Ösztöndíjjal.

A diploma kézhez vétele után, 1990-től 1997-ig az ország legnagyobb angol telivér ménesében, a Bábolna-dióspusztai ménesben dolgoztam, mint ménesi állatorvos, és egy éven keresztül, mint megbízott ménesvezető. A ménesi évek után magán-állatorvosként tevékenykedtem és kisebb ménesek, sport- és hobbilovardák állatorvosi ellátásával foglalkoztam.

1990-ben Hollandiában töltöttem a szakmai gyakorlatomat, és később tanulmányúton jártam Svédországban és Angliában is.

1998-tól Szentesen élek, és itt folytatok állatorvosi magángyakorlatot.

 

2005-ben megszereztem az egész Európában hivatalosan elismert „lógyógyász-specialista” képzettséget.

 

Ma elsősorban lovak szaporodásbiológiájával, mozgásszervi betegségeivel, és állományok komplex ellátásával, valamint szaktanácsadásával foglalkozom.

 

Korábban folyamatosan publikáltam a hazánkban megjelenő lovas újságokban. (Lovas Magazin, Lovas Nemzet, Lovas Élet) A legnagyobb kihívás és egyben a korábbi felvilágosító és ismeretterjesztő munkám legnagyobb elismerés az volt, hogy a Cavallo német lovas folyóirat, a magyarországi lapjában állatorvos szakértőjének és szerzőjének kért fel. Mind a szakemberek, mind a lótartó olvasók megerősítettek abban, hogy írásaim szakmailag pontosak és magas szintűek, ugyanallor egy átlagos lótartó ember számára is értők és hasznosak voltak. A folyamatosan kapott elismerések és pozitív visszajelzések inspiráltak arra, hogy könyv írásába kezdjek.

 

Az utóbbi években a publikációk helyett annak a könyvnek a megírására koncentráltam, amit most Ön, kedves Olvasó a kezében tart.

Ez a könyv koncentrált formában tartalmazza húszéves állatorvosi munkám tapasztalatait, valamint a lótenyésztőként és tulajdonosként megszerzett gyakorlatomat és ötvözni igyekszik azokat a legújabb információkkal.

Ebben a könyvben állatorvosként, mindamellett lótenyésztőként, így a lótulajdonos szempontjait is ismerő szakemberként kísérlem meg - közérthető formában - átadni a legfontosabb információkat az állategészségügy és tartástechnológia témaköreiből.

Dr. Filipsz István

 

A könyv ára:

 

2.900.- ft

 

Postázás esetén:

Átutalással való fizetéssel:

2.900.- + 410.- postaköltség

(Összesen: 3.310.- ft)

 

Utánvéttel: 2.900.- + 1.440.-

összesen: 4.340.-

Könyvrendelés

e mailen:

icranch@icranch.hu

A könyv ára:

 

2.900.- ft

 

Postázás esetén:

Átutalással való fizetéssel:

2.900.- + 410.- postaköltség

(Összesen: 3.310.- ft)

 

Utánvéttel: 2.900.- + 1.440.-

összesen: 4.340.-

Könyvrendelés:

 

A könyvet postán tudjuk elküldeni!

 

Ezért kérjük, e mailben adja meg nevét és azt a címet, ahova postázhatjuk!

 

Mi pedig válasz e mailben megadjuk azt a bankszámla számot, amelyre átutalhatja az árát!

A könyv megvásárolható:

Babilon Könyvesbolt -Szentes

Nagy Lovas Kft. /Budapest

KLP / Kecskemét, Budapest 

Aranypatkó Lovasbolt /Szeged

Kovács lovasbolt /Keszthely

Lovasbolt / Hódmezővásárhely

Paint Horse Team

  • Szentendre,

  • Budapest, Bécsi út

További forgalmazók jelentkezését várjuk!

 <<< VÉLEMÉNYEK A KÖNYVRŐL